6/3/2021 0 Comments NEBOSHAmikor már terveztük a költözést, akkor több magyar kollégám is mondta, hogy majd egy NEBOSH képzést biztos meg kell majd csinálnom, és így is lett. Szeptember végére biztos lett, hogy enélkül fel se hívnak a fejvadászok és be se hívnak interjúra, hiába van felsőfokú munkavédelmi végzettségem (ez itt Level 6 Diplomának felel meg) és 12+ év tapasztalatom. A jelölt leinformálása nehézkes, ha külföldről jön illetve a végzettségeit is nehéz igazoltatni. Szóval beiratkoztam az RRC International online NEBOSH National General Certificate online kurzusára* (van international kurzus is, de abban nincs UK jog). A legközelebbi vizsga december elején volt, arra rögtön jelentkeztem is. A Certificate végzettség Level 4-nak felel meg, ez nálunk a munkavédelmi technikus szint. Két része van: az egyik a munkavédelmi menedzsment, a másik pedig a munkahelyi veszélyek és kockázatértékelés. A menedzsment rész korábban egy tantermi vizsga volt, de a koronavírus hatására OBE (Open Book Exam) lett, azaz kiadnak egy szcenáriót, hozzá 10 kérdést és van 24 órád, hogy megválaszold kb 3000 szóban. A vizsga nem könnyű még úgy sem, hogy minden könyvet használhatsz, mert ha nem érted a mélyebb összefüggéseket, akkor nehéz értelmezni a szcenárióban felvetett problémákat is. Viszont, ha már ebben dolgozol egy ideje akkor nem lesz nehéz, maximum az, hogy az elvártaknak megfelelő válaszokat adj. A második résznél pedig egy komplett kockázatértékelést kell leadni a megadott instrukciók szerint, amit tényleg pontosan követni kell, mert ha pl. nem öt különböző veszélykategóriát veszel fel, hanem csak négyet akkor megbuktál. A viszga decemberben volt, utána volt egy negyed órás interjú a NEBOSH egyik emberével, hogy biztosan én írtam-e vizsgát és február közepén megkaptam az eredményt. (jó hosszú, 60 munkanapos javítási idővel dolgoznak) Felmerül a kérdés, hogy nem-e ad csalásra alkalmat az, hogy nem kell személyesen részt venni a vizsgán. A válasz igen, a NEBOSH próbál tenni ellene, ezért van a záró interjú is. A rendszer nem tökéletes, de nekem most jól jött, hogy az egészet itthonról meg tudtam csinálni.
A másik, hogy melyik training providert válasszuk szintén egy jó kérdés. Egyrészt a NEBOSH három kategóriába osztja őket - gold, silver and bronze. Nyilván az árak is változnak ezzel. Én az RRC Internationalt választottam, mert a kiadott jegyzetünk nagyon jó (és persze gold kategóriában vannak). Illetve náluk lehetett "mock exam"-et is írni, amit az egyik tutor pár napon belül kijavított és nagyon hasznos visszajelzéseket adott. Ha valaki ennél tovább is szeretne menni, akkor van NEBOSH Diploma képzés is (level 6) vagy építőiparban kért National Certificate in Construction Health and Safety képzés is. Jó tudni, hogy nem csak a NEBOSH képzések léteznek, hanem más is, de még a piac oldaláról még mindig ez a legelfogadottabb és keresettebb végzettség. *az online kurzus azt jelenti, hogy vannak videók, de nagyrészét saját magadnak kell elolvasnod és megtanulnod. ha lenne kérdésed, akkor írhatsz a "tutor"-oknak, akik pár napon belül válaszolnak. Van osztálytermi képzés is, ez kb egy hetes képzés illetve van zoom-os lehetőség is már.
0 Comments
Leave a Reply. |
Author2007-ben csöppentem bele a munkavédelembe. Környezetmérnökként végeztem, de EHS (Environment, Health and Safety) területen kezdtem el dolgozni így a munkám egyre nagyobb része lett a munkavédelem. 2011-ben megszereztem munkavédelmi szakmérnök másoddiplomámat és azóta szinte teljesen átnyergeltem a munkavédelemre. ArchivesCategories |